2010. április 7., szerda

Néhány szóban a TOMBOL A előtagról:)


Mint írom jobb oldalt, idén a Tombola kapja a központi szerepet a tavaji Retro után. Idén minden a Tombola körül fog forogni, egész nap lehet majd vásárolni a park területén a tombolát, 200Ft-os áron az Információs sátornál, a színpad mellett, vagy mozgóárusoktól. VAGY, délelőtt nevezel valamelyik sportversenyre, vetélkedőre 200Ft-ért, és még kapsz érte 2db tombolát! Így 100Ft-ért hozzájutsz darabjához az olyan tomboláknak, amikkel nem piskótát lehet nyerni! Hanem olyan 30-50 ezer Ft-os fődíjakat! Mert hogy terveink szerint több ilyen is lesz! Ezek mellett természetesen kisebb díjak is lesznek, érdemes lesz tehát tombolát venni ha már úgyis TOMBOL A MAJÁLIS:)

Vállalkozóknak, adományozóknak, és olyanoknak akik szeretik ha emlegetik a nevét: Várunk felajánlásokat a tombola nyereményekre, amik lehetnek vásárlási utalványok a boltotokba, szolgáltatásotokhoz, tárgynyeremény, vagy bármi, amit el tudtok képzelni. Keressetek meg iwiwen, vagy a 06-70-942-1974-es telefonszámon! Köszönöm

Majális 2010: várható sportversenyek, vetélkedők


Lássuk akkor miből lehet válogatni aki úgy dönt, hogy a délelőttöt is a Parkban tölti:
A hagyományos, TEKE, KISPÁLYÁS FOCI és LÖVÉSZET mellett most ismét lesz CSOCSÓ, PÓKER, PING-PONG, SÚLYLÖKÉS és most régi újdonságként megrendezzük a helyi civilszervezetek főzőversenyét, de bárki nevezhet, aki úgy érzi, hogy 2010-ben ő lesz a "Majális Szakácsa".
Természetesen nem feledkezünk meg a gyerekekről sem, nekik is lesz bőven mivel eltölteniük a délelőttöt. Lássuk miről van szó:
Állatsimogató, légvár, teke, lövészet, zsákba futás, rajzverseny, futóverseny, horgász verseny, kézműves sátor, stb, stb...
Érdekes versenyekre lesz tehát kilátás, A foci elkezdődik már reggel 8-kor, a többi verseny pedig 9-kor! Gyertek ki minél többen, és nevezzetek a versenyekre! Részletek a nevezésekről egy máisik bejegyzésben!

2010. április 6., kedd

Az első Majálisról

Az akkori főszervező, Nádasdi János révén sikerült lefénymásolni az első Majális még írógéppel írt eredeti programját, ami 1991 május 1-én került megrendezésre, már akkor is Nádújfaluban. Mint a képen látható, a váz a mai napig meg tudta őrizni magát, ma sem változott jelentősen, és ez az igazi eredmény, hogy 20 éven át mindig valami többet adott, a hagyományokat megőrizve! Íme a '91-es program:

A korabeli Szurdok így írt beharangozót (Csak érdekességként érdemes megnézni az összeget, hogy mennyiből csinálták meg azt a Majálist:):

És az első Majális értékelője, szintén a Szurdokból:

Holnap már írok kicsit a legújabb, 2010-es programról is:)

2010. április 2., péntek

Túl az 1000. látogatón:)

Köszönöm, hogy máris ennyien látogatjátok az oldalt, és még szinte csak ti, barátaim tudtok a létezéséről! Hamarosan kiszélesítem a látogatókört...:) Továbbra is gyertek, mert csak mostantól kezdem igazán megtölteni új tartalommal:)
Ha regisztráltok a google fiókba, akár hozzá is szólhattok az egyes bejegyzésekhez, ezzel is segítve a munkánkat, hogy igazán a Ti ízlésetekhez alakítsuk a programot!

Majális 2009, avagy Májusi Retró Karnevál


Elérkeztünk ezidáig utolsó, 2009-es Majális galériájához, ahol rendkívül sok jó fotó készült, hála a fotósoknak. Volt miből válogatnom! De a rendezvénynek is volt egy fajta pikantériája, hiszen nem tudok róla, hogy a környéken volt valaha is ilyen jellegű buli. Remélem szándékunk elérte célját, és jót lehetett nosztalgiázni...
Most idézzük fel ismét, képekben a tavalyi Retró Majálist:
Majális 2009

2010. április 1., csütörtök

SZENZÁCIÓ!!! VILÁGSZTÁR A MAJÁLISON!!!


Május 1-én nem más látogat hozzánk, mint a világsztár INNA, a világsláger Hot előadója!!! 1-én egy magyarországi turnén vesz részt a román pop díva, ennek a keretén belül sikerült megegyezni a magyarországi menedzserével, akit jól ismerek a diszkós világból. Az időpont épp egyeztetés alatt, részletekkel hamarosan jövök!

Áprilisi tréfa:):):)

Gondolom mindenki elhitte az Innás storyt:)))